CSEH KISVÁROS: Most

Most / Brüx / Pons
Most városa 1975 októberében sok újság címoldalára felkerült és sok TV-híradóban szerepelt, amikor 10 000 tonnás országos hírű gótikus templomát – kimentendő a lebontásra ítélt városból – 841,6 méteres sínen eltolták új helyére, felfoghatatlanul bonyolult és drága, száz százalékig hazai, csehszlovák technika segítségével.
Mostot régóta fenyegette a lebontás veszélye. A németül „Erzebirge”-nek, csehül „Kruąné hory”-nak nevezett hegylánc csehországi tövében hosszan elnyúlóan, csupán néhány méter földtakaró alatt gazdag barnaszén telepek húzódnak, amelyeket a XVII. századtól mélyműveléssel, a XIX. század végétől – a markoló és kohógépek megjelenésével – felszíni bányászattal termeltek ki.
Ez a tevékenység a két világháború között is, de főként a II. világháború után annyira kiterjedt, hogy az Érchegység lábazata a nyolcvanas, kilencvenes években Habarovtól Duchcovig sok száz négyzetkilométeren holdbéli tájra változott. A meddőtalaj geometrikus halmai, és a bányagödrök teraszos, rétegvonalakhoz hasonló kinézete – mindez egy szál fű nélkül, kopáran – rémisztő volt. Az olcsó barnaszénnek sok falu esett áldozatául, végül sor került Most óvárosának lebontására is.
A szanálást csaknem 750 évnyi városi lét előzte meg. Helységünk a Freiberg–Prága kereskedelmi útvonal mentén fekszik. Most/Híd elnevezését onnan kapta, hogy a környék mocsaras-tavas terepét legyőzendő, rőzsenyalábok, tutajszerűen lerakott gerendák segítették a tovább haladást. Első említése Kosmas krónikájában fordul elő – az 1040. évi szász betöréssel kapcsolatban Hněvín–Most formában. (Hněvínnek a város melletti hegyet hívják a terület egyik régi tulajdonosáról.) 1228-ig, kihalásáig a Hrabuąic család birtokolja a vidéket, melyet az utolsó, gyermektelen férfisarj, Kojata, a prágai „Szent sír őrzői” kolostornak ajándékoz.
1238-ban azonban már I. Vencel király a birtokos, aki a Hněvínen kővárat, a Bilina folyó jobb partján pedig új települést építtet, amelynek erődrendszerét 1257-ben jelölik ki. Most a szabad királyi városok sorát gyarapítja, megindul a német lakosok betelepülése. Ahogy az a középkorban szokásos volt, Most is sok kiváltságot, köztük sok különlegest kapott. Például IV. Károly 1373-ban megengedi, hogy minden ló után 1 „pénzt” szedjenek az utcák kövezésére, ezt később kipótolja a vízvezeték karbantartására fordítható 2 haller-rel. Pogyebrád György évi 6 kop (1 kop=60 db) garas fejében engedélyezi, hogy a városban és egy mérföldes környékén ne lakhasson zsidó. IV. Vencel pallosjogot biztosított. Mostnak a szőlő telepítését is engedélyezte.
A jómódú várost története folyamán háromszor is zálogba adták, azaz fix összeg fejében a zálogba vevő rendelkezett a város bevételeivel. Így 1278-ban a meiseni őrgróf, 1373-ban és 1423-ban a szász uralkodó vette zálogul. Ez utóbbi esetben a zálogba adó Luxemburgi Zsigmond volt, akit – bár a huszita Csehországban uralkodói hatalmát nem tudta érvényesíteni – néhány, a husziták által el nem foglalt német lakosságú város elfogadott uralkodóként, így Most is, amelyet kétszer is hiába ostromoltak a husziták.
A huszita ostromok kudarca jórészt a város kiváló védműveinek volt köszönhető. Mostban is kettős falrendszert építettek ki: a külső alacsonyabb, a belső magasabb, köztük árok. Ezek a védművek kőből épültek, viszont az épületek többsége kezdetben fából készült, ahogy az a középkorban sokerdejű vidékeken általános volt. Így Most városa sem menekült a tűzvészektől: 1455, 1515, 1583, 1821-ban égett le, csupán a harmadik tűzvész után tértek át a kőépítkezésre.
Kiváltképpen az 1515-ös tűzvész volt katasztrofális. 300–400 lakos pusztult el, az egész város megsemmisült. Dobzse László – közös uralkodónk– egyedülálló módon segítette Most feltámadását: kötelezettségeik jórészétől mentesültek, sőt támogatást is kaptak.
1517-ben kezdtek az elpusztult Mária mennybemenetele dékáni templom újjáépítéséhez, Jakub Hallmann z Schweinfurtu tervei alapján. Az épen maradt tornyot meghagyták, de a hajókat és a szentélyt nagyobbra építették. Maga az épület a későgótika remekműve, de a belső berendezés és díszítés a reneszánsz jegyeit viseli magán.
Az 1526-ban kezdődő Habsburg-uralom nem jól köszönt be, 1547-ben a város birtokainak elvesztését okozta. Most városa ugyanis a rendek és a városok többségéhez hasonlóan elszabotálta a Szászország ellen indított „vallásháborút”, ezért a birtokvesztésen felül az uralkodó kinevezett bírót ültetett a nyakukba.
A város gazdasági helyzetét azonban javítani kezdte az 1500-as évek végén, a környéken meginduló szénbányászat. Az első ismert bányászati engedélyt 1611-ben keltezték, Jan Weidlich nevű polgár számára. Fejlett volt a város ipara is, 1506 után számtalan céh alakult.
A harmincéves háború a város jelentőségének csökkenését hozta: 1639-től 1648-ig nyögi a svédek uralmát, de a Hněvínen lévő várat még a város feladása után is másfél évig tartják a hódítók. Miután a város a Hněvínt már korábban megvette a kincstártól, 1651-ben kérvényezték a sok bajt okozott vár lebontásának engedélyezését. A császár a kérést jóváhagyta, a bontást végrehajtották.
A hosszú ostrom és a városban dúló pestis hatására a lakosság jelentős része Szászországba menekült. A háború után a házak fele üresen állt, 1702-ben is csak 1164 lakos élt a városban.
A bányászat azonban lassan növekedésnek indult, a gazdasági helyzet javult. Most túlélte az utolsó, 1820. évi tűzvészt, modernizálódott. Az 1820-as évek végén lebontották a városvédelem külső, majd 1890-es években a belső falát, a városárkot betömték, helyükön park létesült. A szénbányászat hatalmasat fejlődött az 1854-es liberalizációs törvény óta. Kiépültek a vasutak, megjelentek a nagyteljesítményű földmunkagépek, megindulhatott a külszíni fejtés. A bányászat egyre közelebb került Most városához. 1895-ben a bányagödörbe beszabaduló pergő homok a város széle alól futott ki, és három hektárnyi lakott, öt hektárnyi vasúti területet tett tönkre, több lakóház tönkre ment. (Néhány évvel korábban a pergő homok 33 bányász életét követelte.)
A mellékelt – általam összeollózott – várostérkép felső, 1932-es állapotot ábrázoló része mutatja, hogy keletről és északról már körbevették Mostot a bányagödrök, sőt a kisebbek már a városon belül is előfordultak.
1938 októberében a város az egész Szudétával együtt a III. Birodalomhoz került. Most közvetlen északi szomszédságában a németek a helyi barnaszénre alapozva földalatti műbenzin kombinátot hoztak létre, a Herrmann Göring-művek részeként. Már 1939 januárjában kész tervekkel érkeztek, a mű felépítésén 40 ezer fogoly dolgozott. 1941 decemberében szállították el az első itt gyártott benzint. 1944–45-ben a légitámadások tönkretették az üzem 70 százalékát, de a téves bombázásokból Mostnak is bőven kijutott.
A háború után innen is kitelepítették a németséget, és rohammunkában toboroztak vagy képeztek ki mindenféle szakmájú munkásokat. A bányászat viszont olyan tempóban fejlődött, hogy az egyre növekvő lakosság számára déli irányban bővíteni kellett a várost. Annál is inkább, mert már az ötvenes évek végén látható volt, hogy a régi várost nem lehet megmenteni, le kell bontani. A kormány már 1962-ben felvetette ennek szükségességét, de úgy tűnik, hogy a városi tanácsnak rá kellett a javaslatra bólintania, ami 1964. március 26-án meg is történt. Az óváros bontását azért lehetett megszavazni, mert a lakosság döntő mértékben bevándoroltakból állt, akiknek Most egy lerobbant német város volt, amelyhez nem fűzték őket érzelmi szálak.
1967-ben megkezdődött a város bontása, egyszersmind archeológiai kutatása. A bontás 1982-ben, a kutatás két évvel később fejeződött be.
Jómagam csak 1976 nyarán tudtam a városba eljutni. Ember alig lézengett az utcán, a lakatlan házak nyitva hagyott ablakaiban a szél cibálta az ott maradt függönyöket, a villamossínek értelmetlen kanyarokat vettek a félig lebontott város üres terein. A templom már az új helyén állt, az eltolására szolgáló különlegesen masszív szállító síneknek a nyomát sem lehetett látni. Speciális hidraulikákkal ezeken a síneken jutott el a templom csigalassúsággal légvonalban 540 méterrel délkeletre. Térképünkön az ívesen elhelyezett nyilak mutatják a templom eltolásának pályáját.
Az eltolt gótikus „Mária mennybemenetele”-templomot csapatunk többször meglátogatta, de sem időnk, sem kedvünk nem volt az új Mostban megállni és körülnézni. Igaz, egyszer elbuszoztunk a zahrazsanszki (???) negyedhez, hogy legalább kívülről megtekintsünk egy kórházat a város szélén... ott forgatták ugyanis a nálunk is népszerű csehszlovák TV-sorozatot...
Zachár Ottó
(Megjelent: Bohemia, 2013/2014. szám)


Látnivalók: Mária mennybemenetele-templom, Hněvín (kilátó, étterem)

Szállás: Hotel Pohádka
43 401 Most
Pod Koňským vrchem 1187
mobil: +420-777-219-215
e-mail: hotelpohadka@seznam.cz

Megközelíthető: Prága–Louny–Most